Amikor Pija Lindenbaum könyveiről kerestem anyagot a neten, egy érdekes cikkre bukkantam, ami a tabu kerdését veti fel a gyerekirodalomban.
Nos, hogy van-e tabu a svéd gyerekkönyvekben? Egy ideig azt hittem, hogy nincs. De úgy tűnik, mégis van. Egy dolgot nem tudnék most elképzelni egy svéd gyerekkönyvben, mégpedig a kioktató, moralizáló hangnemet.
Az Opsis Kalopsis (www.opsiskalopsis.se) gyerekkultúrával foglalkozó folyóirat, ami 1986 óta jelenik meg Szendvicsországban, az egyik őszi számát teljes egészében a detektívregénynek szentelte. Annyira sok jelenik meg manapság. Nos ebben azt olvastam, hogy a 9-12 éves kategóriában (itt ez úgy hívják ”slukaråldern” vagyis könyvfaló korszak) 2 tabutéma van: az egyik a gyilkosság, a másik a nemi erőszak.
Hogy van-e tabu a képeskönyvekben? Erről árulkodik a következő interjú Pija Lindenbaummal, ami 2006-ban jelent meg. A svéd eredeti itt olvasható:
A legnagyobb tabu a gyerekkönyvben, ha az rosszul végződik
Rebecca Liedman
Pija Lindenbaum legutóbbi könyvében, aminek a címe, ”Lill-Zlatan och morbror raring”, a főhős Ella barátságtalanul viselkedik Tommy nagybácsi barátyjával, Stevevel (ejtsd. Sztéve), szeretné Tommyt kisajátítani, és úgy véli, hogy Steve unalmas.Végül mégis elfogadja, amikor kiderül, hogy jól tud focizni, és akkor mégis minden jól végződik – éppúgy, ahogy annak ”lennie” kell.
Pija Lindenbaum úgy véli, hogy a gyerekkönyveknek biztonságot kell sugározni, de leginkább az a fontos, hogyan mesél az ember, és nem az, hogy miről.
- Amiről nem tudnék írni az az inceszt – mondja. – Ugyanúgy nem szeretnék írni a gyerekek szexualitásáról sem, igazából nem értem, miért kell a gyerekek szexualitását ábrázolni.
- Amiről nem tudnék írni az az inceszt – mondja. – Ugyanúgy nem szeretnék írni a gyerekek szexualitásáról sem, igazából nem értem, miért kell a gyerekek szexualitását ábrázolni.
Pija Lindenbaum úgy gondolja, hogy nincs direkt tabu a gyerekirodalomban, s ezt a nézetet Ulf Stark (Ulf Stark az egyik legismertebb svéd gyerekkönyvíró – a ford.) is osztja. A Göteborgi Könyvvásár egyik szemmináriumán szeptemberben ők ketten vitatták meg, Markus Majaluoma finn gyerekkönyvillusztrátorral közösen, azt, hogy mi a tabu a képeskönyvekben. Ulf Stark azt mondta, hogy sok olyan téma van, amiről ő személy szerint nem szeretne írni, de ez még nem jelenti azt, hogy ezek tabutémák. A fő az, hogy legyen egy történet, amit elmondhatunk, és ez magában elég feltétel arra, hogy írjunk egy gyerekkönyvet, mint ahogy ez a felnőttek számára írott könyvek esetében is van.
- A gyerekirodalom körüli viták gyakran erkölcsi értékekről szólnak, több szó esik a gyerekkönyv pedagogikájáról, mint a művészi értékről – mondta Ulf Stark a szemináriumon.
Hasonló gondolatokat fogalmaz meg Pija Lindenbaum is, amikor azt mondja, hogy az ember gyakran mást vár el egy gyerekkönyvtől, mint egy felnőttek számára írott könyvtől:
- A gyerekkönyvtől elvárják, hogy legyen egy témája és egy célja, ez általában nincs így a felnőttirodalom esetében. De én nem fogalmakban gondolkodom – van egy elbeszélesem, amit egész egyszerűen el akarok mondani – teszi hozzá Pija Lindenbaum.
Talán éppen ez az, amitől egy gyerekkönyv jó – hogy felnőttként elkerüljük azt, hogy nevelő szerepet öltsünk magunkra, ehelyett inkább hagyjuk, hogy maga az elbeszélés álljon a fókuszban? A gyerekek miért akarnának lelkifröccsöt vagy kizárólag tanító jellegű elbeszéléseket az irodalmon keresztül tálalva – ez aligha olyasmi, amit a felnőttek kívánnak, ha szépirodalomról van szó.
- Nem feltétlenül kell arra gondolnom, másoknak mi a véleménye arról, hogy a gyerekek mit szeretnek, inkább arról van szó, hogy bele kell magamat helyeznem a főhős látásmódjába - mondja Pija Lindenbaum.
A ”Lill-Zlatan och morbror raring” című könyvben – nem kimondva, hanem burkoltan – van egy ”meleg nagybácsi”, ahogy Lindenbaum nevezi. Aligha szerepelhetett volna egy gyerekkönyvben ötven, vagy akár húsz évvel ezelőtt. Akkor hát nincs tabu a gyerekkönyvekben?
A szitkozódás kontroversiell lehet, de nem elképzelhetetlen. Ella, alias Lill-Zlatan, azt mondja: ”Jäkla, skitkorvar” Tommynak és Stevenek, amikor mérges és csalódott. És még a meleg nagybácsi is. De vajon ennyire egyszerű ez?
- Amikor homoszexualitásról van szó, gyakran problémát kell belőle csinálni. Én nem ezt akartam, inkább neutralizálni szerettem volna – mondja Pija Lindenbaum.
De még ha nem is tabu már homoszexuális szereplőkről írni a gyerekkönyvekben, rendszerint nem fordulnak elő.
- Csak két gyerekkönyv (képeskönyv – Bodil Sjöström "Trollen på Regnbågsbacken" och Anette Lundborg "Malins mamma gifter sig med Lisa" - a ford.) van svédül az én legutóbbi könyvemen kívül, ahol a homoszexualitás megjelenik – kommentálja Pija.
A heteroszexualitás az uralkodó norma nemcsak a társalomban általában, hanem a gyerekirodalomban is. Amikor valami eltérő kell, hogy felszínre kerüljön, akkor az a leggyakraban úgy mutatkozik meg, mint valami más, az a másik, az az eltérő.
Pija Lindenbaum azt mondja, hogy esetében ez éppen fordítva volt, nem vállalta fel küldetésként a homoszexualitást, amikor Kis-Zlatanról és nagybácsi kedvesről írt, hanem ”az csak úgy volt”, hogy ez is belekerült a könyvbe:
- Az én történetemben szerepel egy meleg, egész egyszerűen – mondja.
Mégha Lindenbaum korábbi könyveiben elő is fordulnak olyan szereplők, akik nem teljes egészében követik az uralkodó normákat.
- Gyakran mutatok egy bizonyosfajta másságot az elbeszéléseimben, azt az érzést, amikor valaki mindenütt rosszul érzi magát – mondja Pija Lindenbaum.
Mi az, ami tabu és nem különbözik egymástól az egyes országokban. Németországban nem akarták kiadni Lindenbaum előző könyvét, ”När Åkes mamma blev en drake”, mert úgy vélik, hogy Åke anyukája túl vad. Egy anya ne legyen olyan vad, mint Åke anyukája, ha sárkánnyá változik. Egy anya egyáltalán ne is legyen sárkány, a stressz és a fáradtság folytán.
De azokat a gyerekeket, akik nem szimpatikusak ilyen vagy olyan módon, ritkán ábrázolják a svéd gyerekirodalomban, legalábbis nem pedagógiai vagy pszichológiai magyarázatok nélkül. Ulf Stark kiemelte, hogy a gyerekeknek ritkán engedtetik meg, hogy ”rosszak” legyenek. És Pija Lindenbaum egyetértett:
- Szeretnék erről írni, a nem szimpatikus gyerekekről, olyanokról, akik nem mindig olyan jók.
De ez nehéz, nem lehet pontosan fordítva írni egy ”rossz gyerekről”, véli mind Stark, mind Lindenbaum. Amikor gonosz, szemtelen vagy ”rossz” gyerekek vannak a történetben, akkor ez a végén mégis mindig megoldódik – igazság tétetik, akit sérelem ért, elégtételt nyer vagy a nem szimpatikus gyerek új fényben jelenik meg, magyarázó jelleggel. A ”rossz” gyerekek, akiknek megengedtetik, hogy éppen rosszak legyenek, magyarázatok vagy moralizálás nélkül, talán egy a kevés tabu közül a gyerekirodalomban. Amikor az ember a gyerekekhez szól, békítő ”kell”, hogy legyen:
- Boldog vége kell hogy legyen a történetnek – mondja Pija Lindenbaum.
A fordítás a szerző engedélyevel került fel a blogra.
Utolsó kommentek