Könyvtáros Svédországban

                                                                                                                         Emlékszem, úgy 10 éves lehettem, amikor a nagynéném egy ifjúsági regényt ajánlott elolvasásra. A címe Britta kiönti szívét volt. A könyv levélformában íródott egy 15 éves lányról, Brittáról, aki egy szürke svéd vidéki kisvárosban lakik, és egy stockholmi lánnyal levelezik. Britta leveleiböl kiderül, hogy éltek a svéd gimnazisták abban az idöben, és megismerkedhetünk a svéd karácsony elötti meg körüli szokásokkal. Legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni akkor, hogy egyszer majd Svédországban fogok élni. Ez volt az elsö találkozásom Astrid Lindgrennel. Azután, amikor a 90-es évek közepén Göteborgba költöztem, és egy fél éven át gyerekirodalmat tanultam a felnöttoktatás keretén belül, róla írtam egy dolgozatot.

 

Svédország legismertebb gyerekkönyvírója, Astrid Lindgren, 1907 november 14-én született Vimmerby kisvárosban. Boldog gyermekkora volt a szülöi házban. 18 évesen Stockholmba költözött, gyors- és gépírást tanult, majd titkárnöként helyezkedett el. 1931-ben férjhez ment Sture Lindgrenhez. Két gyermeke született: Lars és Karin. 1941-ben költöztek be a Vasaparkban lévö lakásba, ahol Astrid egészen haláláig, 2002. január 28-áig lakott.

 

A világhírü írónö pályája éppúgy kezdödött, ahogy a legtöbb gyerekíróé manapság.

Egyszer Astrid lánya, aki akkor 7 éves volt, tüdögyulladást kapott, és magas lázzal ágyban feküdt. ”Mesélj Harisnyás Pippiröl” – kérte a kislány anyukáját. Így született a világ egyik legismertebb gyerekkönyvfigurája. ”Mivel ez egy különleges név volt, egy különleges lányról szólt a történet” – mondta Astrid Lindgren, amikor késöbb arról mesélt, hogyan született Pippi. Több éven keresztül mesélte aztán a különféle történeteket Pippiröl, s hogy le is jegyezte öket, az talán a véletlen müve.

 

1944 márciusában Astrid elcsúszott a járdán és kificamította a bokáját. Hogy az idö gyorsabban teljen, gyorsírással kezdte lejegyezni a Pippiröl szóló elbeszéléseket. Amikor Karin 10 éves lett, Astrid a legépelt kéziratot adta neki ajándékba. Akkor 1941-et írtak. Egy másolatot pedig elküldött a Bonniers Kiadónak. Ám Astrid nem igazán hitt benne, hogy a könyv megjelenhet, hiszen az nem hasonlitott egyetlen addigi gyerekkönyvre sem. Abban a levélben, amit a kiadónak küldött Pippi kéziratával, azt írta, hogy tudatában van annak, hogy valami eredetit alkotott. Viccesen azt kérte, hogy ne riasszák a Gyermekgondozási Hivatalt. Ezt nem is tették, a könyvet viszont visszautasították, s ez lett a Bonniers (ma Bonnier Carlssen) történetének legnagyobb tévedése.

 

Astrid kedvét azonban nem tudták elvenni az írástól. Amikor a viszonylag újonnan alapított Rabén & Sjögren Kiadó lányregény írására hirdetett pályázatot, a késöbb magyarul is megjelent Britta kiönti szívét címü munkával Astrid második díjat nyert, s így 38 éves korában vált írónövé.

 

Szerencsére Pippinek sem kellett sokáig az íróasztalfiókban heverni, mert a Rabén & Sjögren Kiadó következö évi pályázatán elsö díjat nyert. Igaz, kissé átdolgozva. 1945 novemberében került a könyvesboltokba, és hatalmas siker lett. Két hét alatt húszezer példányban fogyott el.

 

A kezdeti nagy siker után úgy egy évvel a konzervatív nevelési elveket vallók támadásba indultak Astrid ellen. Azt állították, hogy Pippi rossz példával szolgál, és lázadásra buzdítja a gyerekeket. Erre Astrid azt válaszolta, hogy az ö gyerekei évekig hallgatták a meséket, mindennek ellenére szófogadók. Ez a vita még egyszer fellángolt 1995-ben. De Pippi mind a kétszer gyözedelmeskedett.

 

Talán nem véletlen, hogy Pippi éppen 1945-ben jelent meg. Akkor ért véget a második világháború, és a világ új eszmékre vágyott. Az elsö fordítások a környezö országokban jelentek meg: Norvégiában, Dániaban, Finnországban. És nem sokkal azután Németországban is, ahol a könyv hatalmas sikert aratott.

 

Astrid utoljára 1946-ban vett részt pályázaton, amikor ugyanazon kiadó ifjúsági detektívregény írására ösztönözte az írókat. Újra elsö díjat nyert Kalle Blomkvist, a mesterdetektív címü regényével. Ekkor kamatoztathatta azon tudását, amire akkor tett szert, amikor egy kriminológus professzor titkárnöje volt.

 

Astrid Lindgren 40 könyvet, 30 képeskönyvet, több színdarabot, filmet, valamint számos rádiójátékot és tévésorozatot írt. A könyveit 87 nyelvre fordították le. Hatalmas kultusza van Svédországban. A gyerekek generációról generációra a könyvein meg a filmjein nönek föl. Pippiröl több dalt is írtak, s mi ist ezeket énekeltük az óvodában, amikor a lányom kicsi volt.

 

Astrid Lindgren nemcsak író volt, hanem csaknem 25 éven át szerkesztöként dolgozott a Rabén & Sjögren Kiadóban. Íly módon nagymértékben meghatározta, hogy milyen gyerekkönyvek jelenjenek meg. Minden levélre válaszolt, és tanácsokkal látta el a kezdö írókat. Többen közülük, akik még gyerekként küldtek be kéziratokat, késöbb ismert gyerekíróvá váltak. Astrid heti 150 levelet kapott a világ minden tájáról a gyerekektöl, akik rajongtak a könyveiért, és egy levelet sem hagyott megválaszolatlanul. A végén már titkárnöt is kellett alkalmaznia.

 

Úgy vélem, a gyerekkönyvírókat két csoportra lehet osztani: az egyikbe azok az írók tartoznak, akik a gyerekeket kívülröl és felülröl látják, a másikba pedig azok, akik annak a gyereknek írnak, aki bennük rejlik. Astrid Lindgren a második csoportot képviseli, és ennek gyakran hangot is adott.

 

Amikor azt kérdezték Astrid Lindgrentöl, hogy milyen legyen egy gyerekkönyv, sorozatosan azt válaszolta, hogy ”jónak kell lennie”. Vagyis nincs külön recept arra, hogy hogyan kell éppen gyerekkönyveket írni. Azt gondolhatná az ember, hogy ez így természetes. Hiszen senkinek se jutna eszébe, hogy recepttel szolgáljon arra, hogyan kell felnöttek számára könyveket irni. De korátsem volt ez így a 40-es években, amikor Astrid Lindgren könyvei megjelentek, és ma sincs ez másként.

 

1947-ben Astrid Lindgren a Vi (magyarul Mi) címü folyóiratban a következöket írta: ” A gyerekkönyvírás trükkje? Hát, nem tudom, kell-e néhány trükk ahhoz, hogy gyerekek számára írjunk. Az egyetlen talán, hogy az ember jól vissza tudjon emlékezni a gyerekkorára. … arra, hogy hogyan érzett, gondolkodott és beszélt, amikor gyerek volt.”

 

Bár Astrid Lindgren nem szívesen vett részt a társadalmi vitákban, mindig szívesen adta a nevét, ha például egy iskolai könyvtárat kellett megmenteni a bezárástól, cikkeket írt ebben a témában, és gyakran és szívesen beszélt annak a szükségességéröl, hogy minden gyereknek joga van arra, hogy hozzájusson a könyvekhez.

 

Amikor Astrid Lindgren 1958-ban átvette az Andersen-díjat, a következö szavakkal fejezte be beszédét:

”Egy gyermek egyedül a könyvével valahol bent a lélek titkos szobáiban saját képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni öket, azon a napon az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt, elöször egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog kinézni, nagyrészt annak a képzelöerönek a mértékétöl függ, amit azok birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a gyerekeknek könyvekre.”

 

Astrid Lindgrenröl a következö honlapokon található svéd, ill. angol nyelvü információ:

 

 

Az utóbbin bele lehet hallgatni, ahogy Astrid Lindgren felolvas a könyveiböl. Csak rá kell kattintani a könyvespolcon található könyvekre, majd a lap alján lévö hangszóróra. Senki nem tud olyan lebilincselöen és ízesen felolvasni, mint maga Astrid Lindgren.

Ez az információt a http://www.astridlindgren.se/ honlapon olvasható svédül, ahol részletek találhatók Margareta Strömstedt Astridról írott könyvéböl:

 
Pippi Németországban
Harisnyás Pippit 5 német kiadó utasította vissza, amikor Astrid Lindgrenhez beállított egy fiatalember Hamburgból. Astrid maga úgy írja le, hogy ”az a barnaszemü, halványan mosolygó Friedrich Oetinger a kopott kabátjában”, aki éppen akkor indított egy kiadót Hamburgban, és szeretett volna szerzödést kötni, hogy kiadhassa azt a könyvet, ami olyan rendkívüli. Astrid rögtön megkedvelte a fiatalembert, aki azután megkapta Astrid minden könyvének a kiadási jogát, és ma ez a kiadó az egyik legnagyobb Németországban, hála a svéd gyerekkönyveknek.

Pippi Franciaországban
A francia kiadó, amelyik Pippit kiadta, a túlságosan provokáló és anarchista dolgokat kihúzta a szövegböl. Nem akartak például egy olyan borítót, ahol Pippi puszta kézzel felemel egy lovat. Talán abba belementek volna, hogy egy olyan képet mutassanak, ahol Pippi egy kis pónit tart a feje fölé.
”A francia gyerekek megtapasztalták a háborút, így sokkal realistábbak, mint a svédek” – véli a kiadó. - ”A francia gyerekek soha nem hinnék el, hogy van olyan lány, aki föl tud emelni egy nagy lovat.”
”Nahát” – válaszolta Astrid Lindgren. – ”Akkor mutassanak nekem egy valódi képet egy olyan lányról, aki puszta kézzel felemel egy pónit.”
Az egyik kollégám azt mesélte, hogy Astrid nagyon megharagudott a francia kiadóra, amikor az beleíratta a szövegbe, hogy Pippi bocsánatot kér, amiért rosszra tanítja Tommyt és Annikát. Ezt a szöveget aztán a franciák kihagyták.
Azt hiszem, ha én író lennék, bele sem egyeznék, hogy lefordítsák a könyvemet, ha nem tudom ellenörizni, hogy a fordító azt írja-e, amit én.
1995-ben azután megjelent egy kritika, ami Pippi francia fordítását elemzi, s csak ezután vált lehetövé, hogy a francia gyerekek egy olyan könyvet vegyenek a kezükbe, ami az eredeti könyvet tolmácsolja.
Vajon hogy volt ez Peperóniában? Megjelent-e kritikai elemzés az 1968-as kiadásról. Elárulom neked, hogy nemrég került a kezembe ez a könyv, mert megvan az egyik göteborgi barátnömnek, még gyerekkorából. Gondoltam, összehasonlítom az eredetivel, hogy lássam, hogy kell fordítani. De legnagyobb megdöbbenésemre, nem igazán ismertem rá. Az volt az érzésem, hogy a könyvet mondatokra szedték, azután berakták egy zsákba, majd egyenként kihuzigálták, és egymás mellé rakták. Egyes mondatok pedig a zsák mellé hullottak, így már bele sem kerültek a szövegbe. S hogy a hiányt pótolják, néhány mondatot hozzáírtak. Arról már nem is beszélve, hogy az olyan szavakat, mint angyal, karácsonyfa, jászol, kisjézuska stb.kihúzták.
Azt hiszem, hogy az új magyar fordítás jobban ragaszkodik az eredeti szöveghez, de azt már meg sem mertem nézni.
Most, hogy elhatároztam, én is fordítani fogok, igazán kíváncsi vagyok, hogy egy fordító mit engedhet meg magának. De erröl majd máskor.

Karlsson a Szovjetúnióban
Karlsson (magyarul Háztetey Károly) elsö kiadása 115 ezer példányban jelent meg a Szovjetúnióban, és hihetetlen népszerüségre tett szert. Még 60 különbözö kiadás követte. Astrid Lindgren könyveit 10 millió példányban adták el orosz nyelven.
A minap beszéltem egy orosz könyvtáros kolléganövel, aki azt mesélte, hogy erröl a könyvröl is készült egy elemzés, amiböl kiderül, hogy Karlssonból egy szófogadó, jófiút csináltak.

 

Nézegettem itt a magyar honlapokat, vajon mennyi információt találok Astrid Lindgrénröl. Bizony nem sokat. Hányan tudják róla Peperóniában, hogy 1926-ban az akkor 18 éves Astrid, aki a Vimmerby Tidning (Vimmerby Újság) cimü lapnál dolgozott, gyermeket várt a lap föszerkesztöjétöl. Micsoda skandallum! Képzeld csak el! Egy vallásos kisváros, tele pletykára éhes vénasszonyokkal. A föszerkesztö feleségül akarta venni Astridot, de ö nem akart hozzámenni. Astrid maga így mesél erröl 1977-ben:
”Olyan érzés volt e pletyka tárgyának lenni, mintha egy kigyófészekben feküdtem volna, és én úgy határoztam, hogy elhagyom ezt fészket, amilyen gyorsan csak lehet. Nem úgy volt – ahogy talán néhányan gondolták –, hogy régi jó szokás szerint kitagadtak otthonról. Egyáltalán nem, én magam léptem meg. Vadlovakkal sem lehetett volna visszatartani.
A szüleimet ez természetesen megrendítette, de nem kaptam sok szemrehányást. Csak azt gondolták, hogy ha már egyszer gyereket vártam, akkkor legalább más lehetett volna a gyerek apja.
- És az igazat megvallva, én is ezt gondoltam – mondja Astrid Lindgren. ”Hogy tehetted?”, kérdezte Hanna (Astrid anyukája) bánatosan és színlelést nélkülözö csodálkozással. De tudtak-e valaha is ifjú, tapasztalatlan, könnyen rászedhetö kis butuskák válaszolni ilyesféle kérdésekre?”
Az idézetet Margareta Ströstedt: Astrid Lindgren. En levnadsteckning címü biográfiájában olvastam.
Astrid tehát Stockholmba költözött, ahol gépiró kisasszonynak tanult. A hét úgy ahogy eltelt, de a vasárnapok borzasztóak voltak, egyedül a nagyvárosban, ahol senkit nem ismert. A könyvek mentsvárat jelentettek, s Astrid az irodalomba és Fantáziába menekült.
Egyszer egy újságban egy nöi ügyvédröl olvasott, aki lányanyákon segitett. Astrid fölvette vele a kapcsolatot, igy került Koppenhágába, ahol egy családnál lakhatott, amig a fia, Lars meg nem született. Astridnak dolgoznia kellett, igy Lassét (ejtsd: Lassze) nevelöszülöknél hagyta, maga pedig visszautazott Stockholmba, ahol befejezte az iskolát, majd egy irodában titkárnöként helyezkedett el. Havi 150 koronát keresett, és egész idö alatt spórolt, hogy vonatjegyet vehessen, és elutazhasson Koppenhágába, hogy láthassa a kisfiát.
Azt kérdezed most, hogy mindezt honnan tudom? Tudod, itt nálunk több könyv is megjelent Astrid életéröl, s töménytelen elemzés a müveiröl. Két éve gyerekkönyvtárosként dolgozom Göteborg egyik kerületi könyvtárában. Így aztán sok gyerekkönyvet olvasok. Most éppen itt van elöttem egy, amit gyerekek számára írtak a híres írónöröl. Abból tudom mindezt. Na meg persze évekkel ezelött, amikor egy féléven át gyerekirodalmat tanultam a középfokú felnöttképzésben, akkor Astridról készítettem egy hosszabb tanulmányt.
Szerencsére egy idö múlva Astrid hazahozhatta Lassét Stockholmba, s amig dolgozott a szállásadónöje vigyázott rá. Aztán egy nap Astrid hazautazott a szüleihez, s akkor már nem érdekelte, mit szólnak a faluban. Kisfiát a szüleire bizta, akik szeretettel nevelték, amig ö a nagyvárosban dolgozott. Aztán egy másik hivatalban kapott állást, ahol megismerkedett Sture Lindgrennel (ejtsd: Sztüre Lindgrén), akivel 1931-ben házasságot kötött. Attól kezdve Lindgren asszony föállású háziasszony és családanya lett. Három évvel késöbb kislánya született, akit Karinnak kereszteltek. 1941-ben beköltöztek a Vasaparkban lévö lakásba, ahol Astrid egészen haláláig lakott.
Szívesen folytatnám, de hallom, hogy Mazsola kiabál a másik szobából, hogy lefekvés, és jöjjek felolvasni. Tudod, elalvás elött magyarul olvasok neki, most éppen Rosszcsont Petiröl. Irtó jó, sokat nevetünk rajta. Nekem nagyon tetszik a sok név, ami alliterál. Nagyon jó fordítás, meg szeretem Tony Ross illusztrációit is.