Könyvtáros Svédországban

Nemrég olvastam Maria Sveland Bitterfittan (Keserűpunci) című könyvét, amire az egyik kolléganőm hívta fel a figyelmemet, aki könyvklubbot hirdetett meg a kerületi könyvtárban, ahol dolgozik.

A könyv azon könyvek sorába tartozik, amelynek a pocket-változata ”különanyaggal” jelent meg, így információt tartalmaz a szerzőről, aki elmeséli, hogyan keletkezett a könyv, valamint két, a napilapokban megjelent kritkát is közöl. Ezáltal alkalmas lesz arra, hogy olvasókörökben, könyvklubbokban megvitassák.

Néhány kollégám tagja egy-egy olvasókörnek. Ezek kétfélék lehetnek. A kör tagjai ugyanazt a könyvet olvassák, és azt megvitatják. Egy másik változat, amikor az általuk legutóbb olvasott könyvről számolnak be. Általában havonta egyszer találkoznak, és akkor mindig az olvasókör egy-egy tagja vendégeli meg a résztvevőket szenviccsel, süteménnyel, kávéval. Azt hiszem, hogy a mai virtuális korszakban ez egy nagyon jó, követendő hagyomány. A számítógép egyelőre még nem tud kávét főzni.

Nos Maria Sveland Bitterfittan című könyve igazi feminista regény. Szendvicsországban nagyon népszerű, felkerült az eladási sikerlisták első tíz könyve közé. Arra azért nagyon kíváncsi lennék, a magyar nők vajon mit szólnának hozzá.

Mondd Peperóniában még mindig az a nézet uralkodik, hogy egy nő számára az élet legcsodálatosabb időszaka az, amikor otthon van a kisgyerekekkel? Vagy talán tévedek ? Bevallom, megdöbbenve tapasztalom, mennyi a válás a fiatok körében. Talán a mai lányok már nem azt a nézetet vallják, amire Terézanyut tanítja az anyukája, hogy egy nőnek tűrni kell és alá kell rendelnie magát a férje akaratának.

 

Maria Sveland könyve azt taglalja, lehet-e egyenjogúság egy házasságban.

A könyv két sikon játszódik. Egyrészt a jelenben, ahol Sara, a 30 éves fiatal anya számol be életéröl, mindennapjairól, a házassággal kapcsolatos elvárásairól, a be nem teljesült ideálokról.

A svéd társalom feminista, a svéd nők is. Ebben a szellemben is nevelik őket. Amikor férjhez mennek, szembesülniük kell azzal, hogy elmélet és gyakorlat nem igazán egyeztethető egymással.

Sara 7 évig él a férjével megértésben. A férj megérti és elfogadja Sara egyenjogúságra való törekvését. A gondok akkor kezdődnek igazán, amikor a gyerek megszületik. Attól kezdve valahogy nem működik az egyenjogúság gondolata, és ezt Sara nem képes felfogni. Nyugtalan lesz, állandóan programokat talál ki, elmenekül az otthoni, gyerekkel való bezártságból, azzal vádolja a férjét, hogy nem segít eleget. Végül családi terápiára jelentkeznek. A pszichológus párral való találkozás a regény egyik leghumorosabb jelenete, amikor a pszichológusnő kijelenti, hogy azt a szót, hogy « igazság », jobb ha Sara elfelejti, és magyarázni kezdi, hogy a kőkorszakban a férfiak feladata a vadászat, a nőké pedig a gyereknevelés volt. Akkor Sara és a férje egymásra néznek, felállnak és faképnél hagyják a tanácsadást. Később aztán jobb pszichológust találnak.

A cselekmény egy része pedig a 80-as években játszódik, ahol Sara leírja szülei hagyományos, rosszul működő házasságát. Ahol az anya állandóan csöndben mosogat, nem mondd ellent a férjének, közben pedig ápolónőként dolgozik és 3 gyereket nevel.

Számomra megdöbbentő volt az a rész, ahol Sara 14 éves, és már ekkor a barátjánál alszik éjszakánként. Aztán amikor nemi betegséget kap, és az anyukája elviszi a nőgyógyászhoz, azt modja neki, hogy szégyelhetné magát. Erre Sara megkérdezi, hogy akkor hol volt, amikor szükség lett volna rá, miért engedte, hogy azt csináljon, amit akar.

Sara az állandó fiúkapcsalatait a családtól való meneküléssel és az állandó szeretethiánnyal magyarázza.

Sara, aki az 8. osztály végéig eminens tanuló volt, 9-től kerülni kezdi az iskolát, a gimnáziumban pedig zűrös életet él, és a legrosszabb tanulók közé tartozik. Az egyetemen újra tanulni kezd, érdeklődése az irodalom felé irányul. Újságíró lesz, és díjakat is nyer.

A regény egyik fejezetében megjelenik az « uralkodó technikák » egyik gondolata, miszerint a férfiak megpróbálják az értekezleteken elnyomni a nőket azzal, hogy saját dominanciájukat hangoztatják. A főnök például mindig leszavazza a nők javaslatait, de ha ugyanazt a javaslatot egy férfi kolléga veti fel egy nappal később, akkor azt ujjongva fogadja.

Sara egy hétig gondolkodik Teneriffán, figyeli a körülötte lévő házaspárok viselkedésmintáit. A hét végén rájön, hogy gyereket vár. Meg van róla győződve, hogy akarja a második gyereket is, és akármilyen küzdelmes is, végigcsinálja még egyszer az álmatlan éjszakákat a csecsemővel. Hazatér a férjéhez. A regény pedig azzal végződik, hogy a család este elalvás elött bebújik a paplan alá, és Pija Lindenbaum Gittan och gråvargarna című könyvét olvassák a kisfiuknak.

 

A svéd kiadó leírása :

Egy ronda januári reggelen Sara egy Teneriffa felé tartó repülőgépen ül. Otthon hagyta a férjét és a gyerekét, hogy egy hétig nyugodtan gondolkodhasson. Ugyanis belátta, hogy elkeseredett, annak ellenére, hogy csak 30 éves. Tényleg egy igazi ”keserűpunci”. Ennek igazán nem kellett volna így történnie, hiszen ő csak a szerelemről álmodott, mint oly sokan mások.

De most ott ül a repülögépen bugyuta-Teneriffa felé, és minden igazságtalanság eszébe jut, amit valaha is elkövettek ellene. Arra gondol, mennyire becsapva érzi magát a szerelemmítosz által. Az, amelyik rávesz bennünket, hogy családot akarjunk alapítani. Mindazokra a nőkre gondol, akik úgy éreznek, mint ő, akiknek az energiáját felemészti a családi pokol. Egy egyenesen lefelé ágazó örökség, a nyugtalan anyja mosogató ekcémás kezeitől egészen Sara ideges ügyességkomplexusáig.

A repülőre Erica Jong ”Rettegés a repüléstől” című (Tericum Kiadó 2002) 70-es évekbeli klasszikus regényét viszi magával, és miközben Sara olvassa, azt kívánja, bárcsak 1975 lenne 2005 helyett. Mert úgy tűnik, minden sokkal jobb volt a 70-es években, minden család elleni lázadással, laza kapcsolatokkal és kábítószerezéssel. Most 2005 van és Sara rémülettel fedezi fel, hogy jobban vágyik egy egész éjszakán át tartó alvásra mint egy ”Hirtelen Felindulásból Elkövetett Dugásra”.

Bitterfittan vad felszámolás a szerelem mítoszával, az anyasággal és az egész szarkultúrával, ami affelé tendál, hogy mindent hamis kukirózsaszínre fessen. Egy regény, egy önéletrajz, egy riport identitásról, szexisztikus szocializációról és az egyik legfontosabb női kérdésről: hogyan érhetjük el valaha is az egyenjogú társadalmat, amikor még arra sem vagyunk képesek, hogy egyenjogú kapcsolatban éljünk azokkal, akiket szeretünk?

 

Maria Sveland írja a könyvröl :

Először egy riportkönyvet szerettem volna írni a házasságról és a szerelem mítoszáról. Annyira sok téma volt, ami foglalkoztatott, és amire szerettem volna választ kapni. Például, miért van az, hogy a férjes nők rosszabbul érzik magukat, mint a hajadonok, és miért a fordítottja igaz a férfiak esetében, hogy a nős férfiak jobban érzik magukat, mint a nőtlenek.

Még Koppenhágába is elutaztam, hogy találkozzam eszményképemmel, Suzanne Brögger írónővel (magyarra nincsenek lefordítva a könyvei, de nagyon népszerű Skandináviában). De ő meglehetősen elégedett volt a mostani, házas életével, azzal, hogy párban él, így én csalódottanutazhattam vissza, hogy tovább töprengjek.

 

Bitterfittan nagyon jó kritikát kapott, több svéd napilap (Dagens Nyheter, Svenska Dagbladet, Göteborg-Posten) is pozitívan számolt be róla.

 

Ulrika Milles írja egy DN-kritikában: Bitterfittan ”egy regény, önéletrajz és riport keveréke”.

 

Bitterfittan egy politikai regény együttélésről és egyenjogúságról, írja a Göteborgs-Posten recenzense.

 

Az írónő honlapján, valamint a Nordstedts Kiadó honlapján részletek olvashatók a könyvből.

 

Nem vagyok benne biztos, hogy ez a könyv érdekel, meg abban sem, hogy valaha is megjelenik Peperóniában. A részletek mindenesetre jó nyelvgyakorlást jelentenek svédül tanulóknak. ”Csak lányoknak!”