Az utóbbi idők meghatározó olvasmányélménye volt számomra Berlie Doherty Dear Nobody című ifjúsági regénye. A könyvet egy kedves fiatal magyar barátom javasolta, amikor Katarina von Bredow svéd írónő legutóbbi regényéről számoltam be, amiben egy 15 éves lány környezete tiltakozása ellenére úgy dönt, hogy megtartja a gyermekét. Nos, ugyanez a témája Berlie Doherty regényének is, ami 1991-ben jelent meg, és még abban az évben elnyerte a jelentős Carnegie Érmet. A svéd fordítás mindössze 2 évet váratott magára, 1993-ban látott napvilágot, s hogy a svédek fontosnak tartják ezt a könyvet, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2006-ban az „En bok för alla” (Egy könyv mindenkinek) államilag támogatott olcsó könyvsorozatban is megjelent.
Nos, a történet úgy kezdődik, hogy Chris éppen befejezi a csomagolást, mielőtt elindulna a főiskolára, amikor az édesapja egy csomagot hoz be neki a szobájába. A csomag Helentől érkezett. Chris kibontja, és olvasni kezdi a benne rejlő leveleket. Ezeket Helen a testében fejlődő gyermekéhez írta, fokozatosan érzékeltetve azokat a változásokat, amelyeket egy gyermeket váró nő érez. A döbbenetet és szorongást, amikor azt kívánja, hogy a magzat bárcsak ne is létezne, majd később az örömteli várakozást, mielőtt megszületik a gyermeke.
Helen édesanyja végig ellenzi lánya döntését, mert úgy gondolja, hogy elrontja az életét, ha nem követi álmait és nem tanul tovább. Közben pedig egy családi titokra is fény derül. Mert minden családban vannak titkok, amiket a gyerekek csak felnőttként tudhatnak meg.
Chris nem kívánt személy a házban, és egyáltalán nincs joga dönteni a gyermeke sorsáról.
Nem árulom el, a regény hogyan végződik, ahogy részleteket sem mondok el. Hátha egyszer magyarul is megjelenik. Hadd legyen meglepetés. Addig aki hozzájut, olvassa angolul.
Egy szép gondolat, ami megragadott: Dohertie azt kérdi, hogy két ember mély érzelméből, egymás iránti szeretetéből hogyan lehet ekkora baj. Ezen érdemes elgondolkodni.
Azt hiszem, a svéd ifjúsági regények egyik célja, hogy azok által a fiatalokat érintő kérdéseket lehessen megvitatni, akár tanítási óra keretén belül is. Milyen kérdések vetődhetnek f
el a könyv olvasása kapcsán? Érett-e egy 16 éves fiatal arra, hogy szexuális életet éljen? (Ha jól emlékszem Júlia 14 éves volt. Ja, hogy az olyan régen volt, hogy ma már senki nem botránkozik meg rajta? Meg azt különben is Shakespeare írta. Hmm …) Érett-e arra, hogy gyermeke szülessen? Van-e az apának joga beleszólni abba, mi történjen a gyermekkel? Vajon hogyan reagálnak a szülők és a pedagógusok ilyen esetben? És még sorolhatnám.
el a könyv olvasása kapcsán? Érett-e egy 16 éves fiatal arra, hogy szexuális életet éljen? (Ha jól emlékszem Júlia 14 éves volt. Ja, hogy az olyan régen volt, hogy ma már senki nem botránkozik meg rajta? Meg azt különben is Shakespeare írta. Hmm …) Érett-e arra, hogy gyermeke szülessen? Van-e az apának joga beleszólni abba, mi történjen a gyermekkel? Vajon hogyan reagálnak a szülők és a pedagógusok ilyen esetben? És még sorolhatnám.Berlie Doherty Fairy Tales című könyvének svéd fordítása is a kezembe került a könyvtárban. Gyönyörűen meséli a valamennyiünk számára ismert klasszikus meséket. Megemlítem, hogy a könyvet Jane Ray illusztrációi díszítik. Valahogy furcsa érzésem támadt a képeket nézve. Egy idő után rájöttem, miért. A szereplők nem fehérek, hanem sárgák, feketék, barnák. Talán azért, mert Angliában, ahol annyi a bevándorló, ezek a gyerekek azonosulni tudnak a mesék hőseivel.
A svéd kiadó leírása:
Helen számára sokkot jelent, amikor rádöbben, hogy gyermeket vár. Mitévő legyen? Épp most, amikor megkapta a várva-várt ösztöndíjat a zeneművészeti főiskolára. Arra van szüksége, hogy egyedül legyen, és rendbe tegye ellentétes érzelmeit. Persze, hogy szereti Christ, de még nincs kész a „mindörökkére”. Szakít a fiúval. Chris ezt nagyon a szívére veszi, és nem tudja felfogni, hogy többé nem létezik Helen számára, és hogy a lány minden döntést egyedül hoz.
„A Kedves Senkiben a hétköznap a pattanásig, sőt azon is túl feszített szituációk mágnesmezeje lesz. Olvasóként beleéljük magunkat, és megértünk minden résztvevőt. Bűn nem létezik. Az ellentétek még inkább fokozzák részvételünket, mintha az állásfoglalás könnyű lenne. Így nehezebbnek tűnnek, talán megoldhatatlanok. Berlie Doherty mesterien tud felépíteni egy erős feszültséget anélkül, hogy erőszakot vagy erős effektusokat alkalmazna. Az alakjai nem hősök, hanem hétköznapi emberek, hétköznapi élettel és hétköznapi állással. Mégis – vagy éppen ezért – a sorsuk ábrázolásra érdemes. Az élet nagy kérdései forognak kockán a hétköznapok közepén – mint mindannyiunk életében.”
Mats Berggren (svéd író, az ALMA-zsűri tagja)
Berlie Dohertyvel az írónő honlapján olvasható interjú:
A Dear Nobody című regény a következő országokban jelent meg: Bulgária, Catalonia, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Japán, Kórea, Mexico, Hollandia, Oroszország, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és Wales.
Dear Nobody - díjak
Winner of Carnegie Medal, 1991
Shortlisted Writers Guild Of Great Britain Award
Shortlisted Society of Authors Book of the Year
Shortlisted Sheffield Award
Shortlisted Federation of children's book groups
Winner of Sankei award (Japan)
Shortlisted Writers Guild Of Great Britain Award
Shortlisted Society of Authors Book of the Year
Shortlisted Sheffield Award
Shortlisted Federation of children's book groups
Winner of Sankei award (Japan)
Stage version: Winner of the Writers Guild of Great Britain award, 1992
Utolsó kommentek